장 1.

Serényen pakolászok, mikor anya benyit a szobámba. – Kicsim, készen vagy?

- Igen. Hosszú menet lesz. – lélegzek egy mélyet, majd kifújom.

- Túléljük valahogy. – csukta be maga mögött az ajtót.

Kicsit szomorúnak érzem magam, mert lassan 10 éve itt lakunk, ebben a lakásban, Londonban, és most el kell hagynom. Mellesleg olyan országba megyek, melynek kultúrája hidegen hagy, alig ismerem. Rizszabáló hülyék! Veszek egy utolsó pillantást volt szobámra, mely tényleg hozzám nőt. One Direction poszterek a falon, bútorok, képek. Ennyi maradt az egészből. Kiviszem a bőröndjeimet az előszobába, majd leülök egyre. Anya is mellém rak még pár zsáknyi ruhát és kezeit csípőjére rakja. Kifúj egy tincset a szeméből. – Azért hiányozni fog. – néz le rám. Cseppet sem viszonzom mosolyát, sőt inkább flegmán megrázom a fejem. – Ne legyél már ilyen savanyú! Hidd el, jó buli lesz.

- Max neked. Még koreaiul se tudok.

- És? Angol az anyanyelved édesem. Azzal bárhol meg tudod értetni magad.

- Szarom, akkor is itt akarok maradni. – dörmögöm az orrom alatt.

- Mindegy, megyünk és kész. A munkám kötelez.

- Csodás!

- Na, gyere, jött a taxi. – mondja és felkap két bőröndöt. Én is ugyanígy teszek. A taxis segít bepakolni, így elég gyorsan megvagyunk. Beszállunk a kocsiba és elindulunk a repülőtér felé.

   Első osztályon fogunk utazni, bár egyáltalán nem érdekel. Felőlem utazhatnánk luxus repülővel is, akkor sem érdekelne. Nekem London volt az életem, mindenem. Kedvenc bandámtól teljesen eltávolodok. Felszálláskor is csak arra tudok gondolni, mikor barátnőimmel elmentem egy koncertjükre. Felejthetetlen élmény. Autógrammjukat még mindig a naplómba őrzöm, emlékeimben kedvenc tagom hangját, és pusziját, melyet az aláíráson adott. Szép volt, jó volt, de mindennek vége, mert elköltözünk Szöulba. Jobbat nem is kívánhattam volna. Anya mellettem teljesen kidőlt. Egész este nem aludt, és gyanítom, hogy folyton csak pakolt, mert alvás közbe hallottam néha kisebb csörömpöléseket. Lehet, hogy elég önző vagyok, hisz anyának sokat jelent ez az utazás, de egyszerűen utálom az összes ferdeszeműt és már most tudom, hogy ők is utálni fognak engem.

Ez a gép is tele van velük. Abban reménykedem, hogy a repülő is kínai, mert akkor könnyen lehet, hogy lezuhanunk. És most inkább a halált választanám.

 Hat órája ülök, már nem bírom tovább. Felállok és elmegyek wc-re. Mire visszaérek, anya már fent van. Kicsit még kómás, de kipihentnek látszik, pedig nem túl sokat aludt. Talán rám is rám férne egy kis pihenés. Visszaülök, felrakom a fejhallgatóm és bealszok.

Anya ébreszt fel. Fogalmam sincs mennyit aludhattam, de végtagjaim teljesen el vannak zsibbadva, szinte már fájnak.

- Mi az? – kérdezem egy ásítás közepette.

- Kulturáltabban kérlek. Mellesleg megérkeztünk. – mutat ki az ablakon. Nem túl sok látszik még, de már egy-két felhőkarcoló kilátszik a felhők fölött. – Szép város ez, jól fogod magad érezni. – lökdösi meg a vállam.

- Te lehet, de én nem, az egyszer biztos.

- Annyira pesszimista vagy. Fogd már fel a dolgot édesem! Soha nem megyünk vissza Londonba.

- Te csak hiszed. Amint 18 leszek, visszamegyek egyedül. Nem érdekel.

- Ha Harry miatt, akkor lemondhatsz róla, ő nem fog megvárni. Már szerintem el is felejtett. Találsz itt is magadnak valakit.

- Na, ne! Itt nem. – zárom le a vitát. Anya még akar valamit mondani, de kezemet az arca elé teszem, jelezve, hogy megállhat, úgy sem hallgatom tovább.

A landolás sikeres volt, a reptéren is gyorsan átmentünk. Szerencsére nem vesztek el csomagjaink, a vámon is átengedtek. Viszont anya egyből letámadott egy boltot. Én csak ráztam a fejem és vágtam a pofákat, de utána mentem, mert olyan hatalmas a reptér, hogy féltem, elveszek. Én is körülnéztem, de nem találtam magamnak semmi érdekeset, főleg úgy, hogy meg se mertem nézni, mi mennyibe kerül. Gyors kirángatom anyut, majd kisietünk az épületből. Fogunk egy taxit, ami elvisz minket az új lakásunkhoz.