*Nicole*
Azt mondta szeret! – suttogom bele a takarómba, amit
egész eddig rágtam. Ráeszmélek, hogy van fél órám, amit ki kéne használnom
arra, hogy átöltözzek. A szekrényem tele van új ruhákkal, de én a régi kedvenc
pulcsimat veszem ki. Kiveszek mellé egy fekete cicanadrágot, egy fehér pomponos
sapkát és egy fekete balerinacipőt. Megfésülöm barna, hosszú hajam, egy kis
sminket dobok az arcomra. Egy fekete oldaltáskát feldobok a vállamra és
elindulok.
Szívem hevesen dobog már a liftben. Öt perc és újból
találkozunk.
Odasétálok ahhoz a fához, leülök a tövébe és csöndben
várok. Tenyerem izzad, szívem kalimpál, hasamban lepkék repdesnek. És akkor
meglátom őt az utcai lámpa fényébe. Egy sima szürke melegítőt visel, semmi
extrém cuccot. Haja ki van vasalva, ami szerintem jobban ál neki. Nem tudom,
mit csináljak. Ugorjak a nyakába? Vagy játsszam a sértődöttet? Az úgyse menne,
túl édes ahhoz. Elkezdek szaladni és teljes erőmből nekirohanok és átölelem.
Nagyon szorosan.
- Hé, nyugi. Kiszorítod belőlem a levegőt. – mondja
mosolyogva. Kicsit lazítok szorításomon, de nem engedem el. – Nicole, Én
szeretlek.
- Én is Choi Jun Hong.
- A Zelot jobban szeretem. – keresi a tekintetem, ezért elengedem.
Belenézek sötétbarna, már majdnem fekete, bogár szemeibe és elgyengülök.
- Mióta vagy a csapatba? – még mindig farkasszemet
nézünk.
- Hát 2011-ben volt a pre-debutunk. A come backen
dolgozunk most, de nagyon húzós. YoungJae, az egyik tagnak a karja meg is
sérült ma.
- Látom, téged sem kíméltek. – odanyúlok szeme alatti
lila dudorra és megsimogatom. Felszisszen. – Ne haragudj.
- Semmi, csak eléggé fáj. – suttogja. Szemünk megint
találkozik. Zelo elkezd közelíteni lassan, én is előrelépek egyet, így már csak
egy hajszálnyi van köztünk. Becsukom a szemem, ajkam kissé kinyillik és akkor
megérzem nedves és puha ajkait az enyémen. Csókja édes és érzéki. Mellkasára
rakom a tenyerem, szíve majd kiugrik. Nem akarom, hogy abbahagyja, olyan finom.
Magához ölel, karját összekulcsolja mögöttem.
- Error. – töri meg a csendet csók után. Úgy tesz, mintha
egy robot lenne és épp lemerülne.
- Ez mi féle B.A.P. hülyeség? – nevetek.
- Majd megtudod. A lényeg, hogy a bandában én vagyok a
robot.
- Értem. Feljössz hozzám? – kérdezem.
- Ha anyud megengedi.
- Szerintem igen. De leszarom, mert ha nem, akkor is
beengednélek. – megfogja a kezem félénken és elindulunk a ház felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése