장 3.

- Sajnálom, kérlek! Ülj vissza. – visszaül, bár szája már nem húzódik széles mosolyra, mint eddig. – Csak tudod, nem vagyok hozzászokva ehhez. Eléggé lassan nyílok meg az emberek előtt.

- Nem haragszom. – végre újból kivillantja fehér fogait.

- Miért ilyen hidrogénszőke a hajad? Nagyon durva! De tetszik. – nézek rá vakítóan szőke fejére. Haja oldalt rövid, tetejénél kicsi, göndör fürtök lógnak.

- Ez jön be. – rántja meg a vállát. – Nem válaszoltál amúgy a kérdésemre.

- Ja. Amúgy azért, mert elküldte anyámat a munkahelye a cég központjába dolgozni. Menedzserként.

- Hol dolgozik?

- A TS Entertainmentnél, de nem tudom, mi az. Sose érdekelt igazából.

- Aha. – vágja rá Zelo, mintha valamit titkolna.

- Mondták már neked, hogy hasonlítasz egy bogárra? – kérdezem kicsit szemtelenül.

- Nem, de jó tudni. – neveti el magát.

- Nagyon durva ez a felszerelés. – nézek rá szegecses, színes bőrdzsekijére, szakadt farmerjára és a nyakán lévő köves szájkendőre, vagy mi az.

- Nálunk ez a divat. Te meg csinos vagy. – mér végig a szemével. Elpirulok. – Vedd le a szemüvegedet. Akarom látni a szemeidet. – leveszem.

- Milyen szépek. Igazi európai stílus. Ilyet itt nem látni gyakran, pedig sok fiúnak ez jön be. És milyen szép zöld színe van.

- Ne bókolj, teljesen elpirulok. – bújok vissza napszemüvegem mögé, de mindhiába, mert Zelo lekapja rólam.

- Had nézzem még egy kicsit a szemeid. – hajol közelebb. Kicsit kényelmetlenül érzem magam. Én is az ő szemeit nézem, de teljesen zavarba jövök. Nem bírom, el kell fordulnom.

- Figyi, nekem most mennem kell még anyunak segíteni, de később még találkozhatnánk.

- Persze! Mindenképpen. Cseréljünk számot. – kicseréljük a telefonjainkat és beírjuk saját számunkat. Visszaadjuk egymásnak és felállunk.

- Hogy kell elköszönni? – kérdezem.

- Meg kell megint hajolni.

- De én meg akarlak ölelni! Nálunk ez a szokás.

- Itt csak azok ölelik meg egymást, akik régóta ismerősök, vagy akik járnak.

- Akkor vegyük úgy, hogy ez a fél óra régnek számít. – ölelem meg. Nem húzódik el, sőt, viszonozza. Elengedem.

- Majd hívlak. – kacsint rám.

- Oké. – intek neki egyet már a park széléről. Visszarakom fejemre a fülhallgatót és hazasétálok. Veszek egy pillantást a névjegyekre a telefonomba és egyből rájövök, hogy melyik Zelo száma. Azt írta be névnek, hogy LADYBUG egy szívvel ellátva. De édes!

 Felmegyek lifttel és benyitok a lakásba.

- Megjöttem! – ordítom.

- Oké, a hálóba vagyok. – bemegyek anyuhoz. A ruháit pakolta a bazinagy szekrénybe. A falba van mélyesztve, így amikor becsukja az ajtót, beleolvad a falba. – Nézd meg a szobádat, nagyon  fog tetszeni. – átmegyek a folyosón a másik szobába. Belépek, de az ajtófélfánál tovább nem is tudok menni. Legyökerezik a lábam. Körbepásztázom szememmel a terepet, ami igen tetszetős. GYÖNÖRŰ! Sőt, leírhatatlan. Anya mellém áll. – Hogy tetszik?