장 11.

- Haló. – mondom neki kicsit kómásan.

- Annyeong. Ugye még nem alszol?

- Már majdnem. Na, hogy van a…?

- YoungJae. Már jobban, de még mindig itt vagyunk a kórházban, vagyis mindjárt elmegyünk, csak gézzel bekötötték neki.

- De ez meddig lesz rajta? Gondolom, most nem mehet próbákra.

- Hát nem valószínű. Amúgy én is kaptam egy ragtapaszt a pofámra. – mondja büszkén.

- Ennek, hogy tudsz örülni…

- Mert így olyan, mintha kemény csávó lennék.

- Ne nevettess, kérlek. – kuncogok egyet.

- Hiányzol.

- Te is nekem, nagyon.

- Holnap kapsz egy meglepit. Tényleg meg fogsz lepődni.

- Előre félek. Zelo, nagyon tehetséges vagy!

- Köszönöm. – érzem, hogy elpirult. – Honnan veszed?

- Megnéztem a Warriort.

- Óóó… Értem.

- Kérdezték a többiek, hogy hol voltál?

- Igen, de még nem mondtam meg nekik, vagyis azt mondtam, hogy majd elmondom, ha otthon leszünk. – nem tudom, mit mondjak, de nem akarom, hogy letegye. – Ott vagy még? – kérdezi.

- Még igen. Azt akarom, hogy itt legyél mellettem.

- Én is ott akarok veled lenni, de… ma nem lehet. Tudnád, mennyire szeretnélek most átölelni.

- Ne mond, kérlek, kínzol. – ásítok egy nagyot.

- Álmos vagy?

- Nem… vagyis, igen, de ne rakd le. Akarom hallani a hangod.

„Shihandeulege jjutgimyeo kkumeul hyanghae dallineun nal
Jamdeuleul jjutanaemyeo kkumeul hyanghae dalladeon bam” –énekli Zelo.

- Ez mi? – kérdezem.

- Unbreakable…

„Girodeunge bichin chukchyeojin yeoseot namjaeui eokkaeneun
Kkumeul hyanghae dallaneun jeolmeun naleui keurimja…”

- Jó éjt, édesem. – suttogja. Már alig vagyok ébren, de még egy jó éjtet én is ki tudok nyögni és kinyomom.

*Zelo*
- Mehetünk. – csap a hátamra DaeHyun. – Kinek énekelt a mi kis maknaenk? Csak nem barátnő?

- Majd elmondom. – vágom rá. – De ez a hely nem alkalmas erre a témára. Mit mondtak? – fordulok YoungJaehez figyelemelterelés képen.

- Hát minimum egy hétig nem táncolhatok. Csúszni fog a Come Back basszameg. – csap ép kezével a falra.

- Összehozzuk. – mondja Yong Guk, bár látom rajta, hogy ideges. Tény, hogy nagyon betett ez a sérülés mindannyiunknak. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy csúsztassunk.

- Holnap készítjük el a teasert is. – böki be Jong Up. – Most mi lesz? Nem tehetjük bele YoungJaet sérülten. Azt mindenki kiszúrná.

- Majd valami lesz, ezt nem nekünk kell megoldani. – látom Yong Gukkon, hogy el van keseredve. Elindul az ajtó felé lebiggyesztett fejjel. Utána szaladok, hátha le tudom nyugtatni.

- Hé, Yong Guk hyung. – fogom meg a vállát.

- Mond.

- Mi a baj? – kérdezem.

- Zelo, kicsit békén tudnál hagyni? Muszáj lesz először magamba elrendezni a dolgokat.

- De, beszélnem kell veled. Te vagy itt a leader, és nekem most rád van szükségem, mert elég nagy körülöttem a felfordulás.

- Hallgatlak. – ülünk le kint egy padra. Gukie még mindig feszülten figyel, de mintha már enyhült volna egy kicsit.

- Ne akadj ki, de azt hiszem, van valakim.

- Hogyhogy csak azt hiszed? Ne viccelődj velem légyszi. Akkor most van, vagy nincs?

- Van. – sóhajtok.

- Mit tervezel?

- A terv már megvan. Amúgy sose fogod kitalálni, kinek a lánya.

- Na?

- Az új menedzserünké.

- Tudja, hogy te vagy a barátja a lányának?

- Rájött. Először nem örült, ja, de a végén se. – ezzel sikerül végre egy kis mosolyt csalnom az arcára.

- Amúgy meg, azzal jött be, hogy kezében volt a szerződés és hogy jól tudom, hogy nem lehetne barátnőm, végül megegyeztünk, hogy mindig náluk leszünk és nem hagyjuk el a házat. Akkor talán senkinek nem fog feltűnni. Ő meg titokban tartja a főnökség előtt.

- Ha neked ez így jó, akkor nekünk is, csak kérlek, tényleg nagyon vigyázz. Ha bármi történik itt, akkor ki is csaphatnak a csapatból és azt senki sem szeretné. Te sem hiszem.

- Nem, hát. Gukie hyung?

- Igen?

- Köszönöm. –ölelem át.

- Nincs mit. – kijönnek a többiek is.

- Gyertek. – mondja DaeHyun és int a kezével. beszállunk a kocsiba és elhajtunk.