- Annyeong Nicole! – ölel meg YoungJae, majd odajön JongUp
és HimChan is.
- Annyeong! – ekkor megpillantom Yong Gukkot a többiek
mögött. A cipőjét bámulja, amivel ide-oda rugdos egy kavicsot. Mikor a többiek
elengednek, csodák csodájára ő is odajön és átölel. Nem lököm el magamtól, sőt,
szívesen visszaölelem.
- Nicole, beszélhetnénk?
- Persze. – néztem bele csillogó szemeibe. A többiek
otthagytak minket, mi meg leültünk valami dobozra, amiben valószínűleg a
színpad darabjait tárolták.
- Ne haragudj, hogy el akartam tőled szakítani Zelot.
Rájöttem, hogy ezzel neki is ártottam és megromlott a teljesítménye. Bár néha
akadályoztad, mégis úgy gondolom, hogy nektek ki kéne békülnötök.
- Sajnálom Oppa Bang, de azt hiszem erre már nem lesz
alakalom.
- Mert? – néz rám meglepődött fejjel.
- Rájöttem, hogy nem vagyok jó hatással Zelora. Igazad
volt.
- De most ne tedd ezt, kérlek! Tudom, hogy még mindig
nagyon szereted és hidd el, hogy Ő is. És ha kell, akkor parancsolom neked,
hogy menj oda hozzá. Nicole, ez a fellépés iszonyat fontos nekünk, és ha megint
elcseszi, úgy mint az előző 6-ot, akkor nekünk annyi!
- Akkor erre megy ki a játék? – emelem fel a
szemöldököm.
- Is, de nem egészen. Én tényleg szeretném! – a hátam
mögé néz, és felordít. – Hé! Maknae… gyere csak ide.
- Igenis Yong Guk-hyung . – meghajol. Tudomást sem
vesz rólam. Akkor hát mégis csak ennyi volt? – Én itt hagylak titeket
kettesben. Beszéljétek meg a dolgokat. – kacsint rám. – Aztán ésszel. –
lepattan a dobozról és elsiet a folyosón. Zelo rám néz, de csak bánatot látok
az arcán. Leül mellém és beáll a kínos csend. Nem merünk egymásra nézni, csak
lassú, egyenletes lélegzését hallgatom. Már az is megnyugtat.
- Na jó, akkor kezdem én. – beleharap az ajkába, felemeli
fejét és arcomat méregeti. – Bocsánatot szeretnék kérni azért, hogy úgy neki
nyomtalak a falnak, és hogy kiabáltam veled. – mintha egy óvodás kért volna
elnézést anyukájától. Egyszerűen iszonyat aranyos.
- Akkor most én jövök. – veszem át tőle a szót. – Ne haragudj
azért, amiket a fejedhez vágtam. Gukie felbaszta az agyam, és nem tudtam
kiüldözni a gondolatokat a fejemből. Minden olyan… zavaros volt. De amikor
otthagytalak, már rájöttem, hogy nem kellett volna. – belepirulok, mert
rájövök, mekkora hülye is voltam.
- Nem, teljesen megértelek. Bang szavai valószínűleg
keményen hatottak neked, igazából nekem is.
- Hát eléggé. Akkor, nincs harag? – fekete bogár
szemei gyönyörűen fénylenek.
- Már hogy lenne? Annyira hiányoztál. – közelebb
csúszik hozzám és megölel. Érzem, hogy újból fellángol bennem a tűz, megint
érzem, hogy többet akarok. Visszafogom magam, kíváncsi vagyok, ő mikor akarja.
Elenged a szorításából, megfogja a kezem és egy olyan helyre visz, ahol nem
láthat minket senki.
- Miért hoztál ide?
- Mert nem akarom, hogy meglássanak. Tudod mennyire
vártam már ezt a pillanatot? – egyre közeledik, én meg megpróbálom a távolságot
tartani, amennyire csak tudok, megyek hátra, de hamar elérem a falat, ahonnan aztán
nincs menekvés. Hasunk és homlokunk összeér, a levegőt a mellemre fújja. Becsukjuk
szemünket és végtelen lassúsággal közeledik a szája. Megérzem nedves ajkát az
enyémen és elkap a bizsergés. Átjárja testemet, mint az adrenalin, teljesen
felpörget. Nem packázik, egyre hevesebben nyomja fejemet a falnak, és amikor
már teljesen hozzásimul, beengedem. Nyelvünk csiklandozzák egymást, mélyebbre
és mélyebbre hatolva.
- BAP-sek sorakozzanak a színpadnál! Még egyszer
mondom a Best Absolute Perfectet kérjük a színpadnál sorakozni! – ordítja egy
ismeretlen hapi. Zelo letapad rólam, szomorú fejet vág, de egy puszival mosolyt
csalok rá.
- Menjél. – mondom neki gyengéden. – Téged vár a
közönség.
- Fellépés után bepótoljuk. – nyom egy puszit arcomra,
majd kiviharzik az eldugott helyről. Szép lassan én is kitámolygok és keresek
egy helyet, ahol először hallhatom legújabb számukat, a Powert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése